Az Orbán-kormány rendkívül intenzív, hosszú és fordulatokban gazdag kommunikációs hadjárata lassan végére ér: már a legeldugottabb magyarországi tanya, tömegkommunikációval alig találkozó lakója is tudja, hogy rettenetesen jó lesz most már a pedagógusoknak, mert iszonyatosan sok pénzt fognak keresni ősztől. A beharangozó hírekben az 50% és helyette a 60% volt a leggyakrabban elhangzó szám: nem véletlen, hogy az egyik vidéki napilap címe már ez volt: 60% béremelést kapnak a pedagógusok. Az aztán már a cikkből sem derült ki, hogy valójában a törvénybe iktatott béremelés 60%-át kapják. Ami igazából talán átlag 34% (bár ez egyelőre csak Balog Tiszteletes Úr becslése, és persze átlag).

Ugyanakkor némi munkateher-növekedés is lesz, de ez – szintén Balog úr szerint – csak az anomáliákat szünteti meg. Mármint hogy eddig voltak olyanok, akik heti 50 óránál is többet dolgoztak. (Egy 2011-es vizsgálat szerint valóban 50 óra körül volt eddig is a pedagógusok munkaterhelése). Nos, a FIDESZ kormány megszünteti az anomáliákat: szeptembertől garantáltan mindenki többet fog dolgozni. Emelkedik a kötelező óraszám: akár 26 is lehet, heti 32 órát pedig az iskolában kell tölteni. Így az egyéni fejlesztést, korrepetálást, szakkört ezentúl ebben a 32 órás keretben meg lehet csináltatni a pedagógussal. Ehhez jön az otthoni felkészülés a tanórákra, javítások, felmérések előkészítése, feladatlap összeállítás, stb. Így aztán garantáltan többet fog ezért a rengeteg pénzért dolgozni minden pedagógus.

Az a rengeteg pénz pedig…

2008-tól 2013-ig 30%-kal csökkent a pedagógusok bére. (Ebből 5% a FIDESZ kormány 3 éve alatt jött össze). Aki egy kicsit tud számolni, az azonnal látja: x Ft 30%-os csökkenése az x٠0,7. Ha ezt most 34%-kal emeljük: x٠0,7٠1.34=x٠0,938. Ami azt jelenti, hogy ez a rendkívül megemelt bér még 6,2%-kal alacsonyabb a 2008-asnál. Ugyanakkor elveszik a túlóra, helyettesítés bére (ezt ezentúl ingyen kötelező megcsinálni), kiemelt munkavégzésért járó pótlék, a szakkönyv-támogatást és a 13. havi bért már rég elvették, megszűnt az itt-ott előforduló cafetéria. Ez hát a pedagógusok szebb jövője. Megint egy alapos átverés szenvedői lettek, mint 1990 óta minden kormány alatt.

Az pedig természetesen senkit nem zavar, hogy a hatályos Köznevelési Törvény szerint a pedagógusoknak 2013. szeptember 1-től a teljes béremelést kellene kapniuk. Emiatt addig nyilván a törvényt is módosítani kell. Vagy csak egyszerűen nem tartják be. Nem az első eset lenne a FIDESZ kormány történetében, hogy saját törvényeit sem tartja be.

Hát ennyit a FIDESZ által három éve folyamatosan ígérgetett pedagógus életpályáról.

Vajon mi lehet az oka, hogy a pedagógusokat folyamatosan a szebb jövővel kecsegtető államtitkár asszony, Hofmann Rózsa hónapok óta nem áll a pedagógusok elé? Szégyell tán valamit?

Kíváncsi lennék, ezek után hány pedagógus szavaz 2014-ben a mostani kormánypártra? 

A bejegyzés trackback címe:

https://nevelek.blog.hu/api/trackback/id/tr445416796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.07.22. 07:41:43

sok....
sok pedagógus fog szavazni a jelenlegi kormánypártra... és még több nem pedagógus

az ellenzéknek nincs sok esélye.... hála istennek

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.07.22. 07:49:10

@na4: Te meg hülye vagy. A két legfontosabb dolog az oktatás és az egészségügy. Ez a kettő hosszútávon garantálja a növekedést. Erre minden 80-nál magasabb IQ-val rendelkező ember rájött már, csak te nem. A felcsúti stadion ellenben nem hat a hosszútávú növekedésre. Na, annak az árából például lehetne bért fejleszteni. Az ipar akkor fog jobban teljesíteni és akkor nem leszünk gyarmat, ha (sok más feltétel mellett) az oktatás és az egészségügy a helyén van. Persze ezt te nem érted.
"Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik." Dereng valami? Persze a sok idióta - mint például te - sokkal könnyebben irányítható, mint ezt a hozzászólásaidból láthatjuk is. Igaz, hogy a gyerekek számolni nem tanulnak meg, de erkölcsösek lesznek meg vallásosak. Igaz, hogy az iskolákban szénszünetet kellett elrendelni, de lesz sok új stadionunk. Meg ócsai, senkinek nem kellő méregdrága lakóparkunk. Meg MOL részvényünk meg veszteséges gáztározónk és még sorolhatnám. Eh, feleslegesen mondom itt neked ezeket, hiszen, hogy másokat idézzek: "Szellemi párbajba csak azzal kezdjél fiam, aki e téren nem fegyvertelen." Úgyhogy ennyi.

Nzoltan 2013.07.22. 07:52:35

Mivel a pedagógusoknak szarul jön ez az emelés mert éppen csak, én amondó vagyok, hogy nyugodtan tekintsünk el tőle és mindenki jól jár.

Nzoltan 2013.07.22. 07:53:19

@moszkvicssluszkulcs: Kell nézni egy másik másodállást. Ez van. Más is ezt teszi.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.07.22. 07:57:33

@Veetee: Ehhez vegyük még hozzá a kormány általi zsarolást. Amit sokan jól beszoptak. Egyszerű aljas zsarolás volt. Ezt sem nevezném önkéntesnek.

nu pagagyí 2013.07.22. 07:59:18

Ha az iskolák autómiájának elvesztése nem verte ki a biztosítékot pedagóséknál, akkor elégedjenek meg annyival, hogy nincs pénz központi béremelésre. A pedagógusok központi személyzeti osztálya nem ér rá ilyen apró-cseprő dolgokkal foglalkozni, kérjenek természetben tojást, tyúkot a szülőktől.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.07.22. 07:59:26

@Nzoltan: Ok. Remélem a te gyerekedet egy fáradt, másodállásban is dolgozó tanár tanítja majd. Akkor meg gondolom az lesz a baj, hogy nem figyel eléggé a gyerekedre. Meg azt is remélem, hogy osztálykiránduláson is ő figyel majd arra, hogy ne menjen a sínek közé.....

Szelid sunmalac 2013.07.22. 07:59:50

Ha nem kurva okosan megmondtak volna politikai szerepet vallalva a tanarok, hogy ok bizony a Fideszre szavaznak ha torik, ha szakad, akkor most tudnam oket sajnalni. De igy nem tudom. A papok mellett pont a tanarok voltak sz egyik fo szavazobazis. Egyek meg, amit foztek.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.07.22. 08:00:35

@nu pagagyí: Ja, aztán azzal fizessenek a Tigáznak meg az Elműnek, mi?

Nzoltan 2013.07.22. 08:01:03

@Jhonnyq: Nyilván az. De azért a trendeket is érdemes nézni. Az egész összességében stagnál, nem úgy mint az előző ciklusokban. Egyszerűen a magyar gazdaság ennyit tud. Ennél többet egyszerűen nem termelünk ki. Ezt kell elfogadni és törekedni a jobbra.

Az már más kérdés, hogy sokan hozzászoktak a hitelből éléshez és most alább kell adni.

Nzoltan 2013.07.22. 08:03:15

@Miazmás: Ön el vagyon tévedve. Ha elolvassa és értelmezi az előzményeket, akkor nem írna ide ekkora bullshitet. :-P

MosoMasa 2013.07.22. 08:06:12

@d.hardman: "tanár urak, tanárnők: maradjunk abban, hogy a további személyeskedő vagdalkozásokra nem reagálok, majd ha érveket írtok, vagy az álláspontomat vitatjátok a vélt szemlyem helyett akkor válaszolok."

Nem írtál tényeket, találgatózol, olcsó közhelyeket és téveszméket puffogtatsz, amiket tényként próbálsz beállítani. Sajnos láthatólag fingod sincs arról amiről beszélsz - azt szokták mondani: aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul.
Magyarán, ha nem látod át a dolgokat, nem ismered a körülményeket, akkor ne próbálj okosnak látszani, mert épp az ellenkezőjét éred el ... ostobának fogsz látszódni, ami minden kalimpálásoddal csak fokozódni fog.

Nyunyócska 2013.07.22. 08:08:05

@bigmax: "A hozzászólásokból mintha a pénz dominanciája és nem a hivatástudat domborodna ki.....lehet ,hogy álszentek a tanárok és mégis csak a pénz a fontosabb számukra?:D"

Erre egyszer már válaszoltam, látszik, hogy nem olvassátok végig a kommenteket, mert nem az a cél, hogy megértsétek a tanárokat, hanem csak hogy fröcsöghessetek.

Azt szintén te írod: "igazad van de ezen a poszton a pedagógusok mint nevelők díszelegnek,hagyjuk meg őket ebben a tévhitükben hisz több sincs nekik mint az önámításuk.:)"

Én nem tetszelgek ebben a szerepben, régen rossz, ha nekem kell már nevelnem a 14-18-as korosztályt. Csak a sok fáradt szülő szeretné ezt a feladatot is rátolni a tanárokra. A gyerekeket kamaszkoruk előtt kell nevelni, elsősorban a szülőnek, utána már csak nézheted, hogy sikerült.

És nem szeretnék másodállást a 3 szakom mellé, azért tanultam, mert úgy gondoltam, tisztességesen meg tudok majd belőle élni, (19. tanévem lesz ez és nem gagyi szakok) van 3 gyerekem, akiknek a nevelését nem a tanárokra szeretném bízni, hanem ÉN szeretném őket nevelni. Nő vagyok.

Szeretek tanítani.

Nzoltan 2013.07.22. 08:09:10

@Pop40: "Meg ugye a fidesz azért nyomat milliókat a Bajnai-ellenes hazudozó propagandára, mert B-ék be se jutnak a parlamentbe.
Hogyne. :))"

Azt azért ne hagyjuk figyelmen kívűl, hogy komolyabb lejáratókampányt csak olyan ellen lehet szervezni, aki alapot is ad rá. És erre bizony egy magára valamit is adó politikusnak számolni is kell. Egyébként Viktor ellen is folyamatosan megy a sárdobálás. De ez így van jól. Szerencsére a politikában is az erősebb kutya baszik. Ha nem így van, az gáz. Mi is volt az MSzP-SzDSz koalítió alatt? Folyamatosan zsarolta a kisebb a nagyobbat.

lobster thermidor 2013.07.22. 08:12:36

@moszkvicssluszkulcs:

Szólj, ha tudsz valamit!

Van ebben az országban valami más alternatíva?
Én ugyanis még nyomokban sem látok európai értelemben vett jobboldalt!

nu pagagyí 2013.07.22. 08:20:49

@Miazmás: A pedagógusok jobban tennék, ha az iskolák gazdasági és oktatási autonómiájáért küzdenének, nem mindenféle bértábláért. Rossz tanárt ne fizessenek jól és jó tanárt rosszul, legyen a fizetés az igazgató kompetenciája. Legyen sokféle iskola és verseny az iskolák között. Én, mint versenyszférához szokott adófizető és mint szülő, valamint egy leendő tanár apja (Úristen!) ezt szeretném. Utálom, a nyavajgást, utálom, az alattvalói mentalitást. A pedagógusok hagyták, hogy ez történjen velük, ők lennének az értelmiség, a nép nevelői. Most várhatják a kegyet, ha elég alázatosak, löknek nekik valamit, ha jut.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.07.22. 08:22:06

Nem arról van szó, hogy a béremelés rossz. A béremelés mindig jó. Viszont ez a béremelés még köszönő viszonban sincs azzal amit szajkóznak, ráadásul garantáltan megemelik a munkaterhet.

Ebből persze az átlagember annyit ért meg, hogy milyen jól élnek a pedagógusok, nekik szól ez. Ugyanez a játék játszódott le az egészségügyben is.

Magyarország papíron jobban teljesít.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.07.22. 08:24:08

@sárkányfő: hú vazze, ehhez még túl korán van nekem, ennél a kommentnél most abba is hagyom. mindenképpen keress egy matektanárt és kérdezd meg tőle, hogy a x%-os bruttó béremelés nettóban hány %. ha nincs a közelben matektanár, egy nyolcadikos diák is megteszi.

jet set 2013.07.22. 08:54:11

Szóval szar amit a fidesz csinál. Megoldás, hogy ne kapjatok akkor egy fillér béremelést se! Szavazzatok az mszp-re, az majd megint jól lecsökkenti a fizetéseteket. Idióták! És ti tanítjátok a gyerekeinket.

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 08:59:51

1. A diplomámat csaknem 30 éve kaptam kézhez, vagyis akkor, amikor még nem csak a "maradékelv" működött a felsőoktatás tanárképzésében. Akkortájt csak 1 belföldi felsőoktatási helyre lehetett jelentkezni - aztán vagy felvettek, vagy nem. Ha nem, akkor várhattál újabb 1 évet. Tehát úgy érzem, van jogom a témához kompetens hozzászólóként véleményemet leírni.
2. A fizetéssel kapcsolatban: szerintem mindenkinek meg kellene adni azt a bért, ami a megélhetéséhez szükséges. A takarítónőnek, a karbantartónak éppúgy, mint a pedagógusnak. Ma ők a létminimumnál is kevesebbet keresnek a teljes munkaidőben ledolgozott munkájukért. Pedig a gyerekek évről évre jobban amortizálják az iskolát, van dolguk bőven. És ők önkormányzati alkalmazottak, velük a kutya sem törődik, a pedagógus szakszervezetek sem. Az iskolai-óvodai dolgozók bérét komplex módon kellene kezelni, mert mindenki a gyerekek javáért dolgozik - a pedagógus, az adminisztrátor, a karbantartó, a konyhás, a takarító.
3. Engem nem érdekel a béremelés. Legalábbis addig nem, amíg nem látom, hogy mit követelnek meg és mit adnak cserébe. Addig minden csak szóbeszéd. Sokkal jobban aggaszt az óraszámok emelése. Amikor a pályát kezdtem, a kötelező óraszám 18 óra volt egy középiskolai tanárnak, és ha minőségi munkát akar végezni, akkor ma sem lenne szabad többet tartania. Egy régebbi - azóta Ericsson-díjas - kollégám mondta: egy szaktanár egy nap 3, maximum 4 MINŐSÉGI órát tud megtartani. Ha ennél többet kell megtartania, akkor az már csak takaréklángon megy. Hogy aztán ezt ki mennyire értékeli? Vajon Mikola Sándor, Öveges professzor vagy Rácz tanár úr óráit ki számolta? Ők hány órát tartottak hetente?
4. A 30-35 fős osztálylétszámok sem lennének zavaróak (hiszen én is ilyen osztályokba jártam), ha mindenkinek tudomásul kellene vennie azt, hogy a közösség "renitens" tagjai vagy beilleszkednek a közösségbe, vagy ki kell őket vetni onnan. Csaknem 30 év alatt azt tapasztalom, hogy évről évre több diák magatartászavaros. Nem rossz, csak nem kapott otthon nevelést. Elhanyagolják, vagy éppen túlságosan sokat követelnek tőlük. A szülők többnyire nem együttműködők. Erről a problémáról is sokat kellene beszélni, de azon kívül, hogy az iskola alkalmazhat rendészt, nem hallottam mást. És nekem ne mondják, hogy tartsak érdekes órát, mert az a baj, hogy nem tudom felkelteni a diák figyelmét - egyrészt vannak unalmas anyagrészek minden tantárgynál, másrészt vannak olyan diákok, akik direkt módon gátolják a nekik nem tetsző tanár munkáját, és még csak ki sem lehet őket az óráról küldeni. Minden gyerek tudja, hogy egy egész osztály tanóráját tönkre teheti 2-3 renitens diák. És így a tanár munkája a semmibe vész, a diák meg nem tud rendesen odafigyelni, tanulni még akkor sem, ha szeretne.
5. Az órai készülésről: persze, 20-30 év után már nem kell minden órára SOKAT készülni, de a tananyagot át kell futni - mit akarok tanítani, kiknek, mi volt az előző órán, milyen szintű órát tartsak, miről beszéljek, kit feleltessek, stb. Szakmai fejlődésre is szükség van (és nemcsak 7 évente), az aktuális jogszabályokat, pl. érettségi követelményeket is ismerni kell, ezek néha változnak.
6. Dolgozat? Az egyik kommentelő nagyon pontosan fogalmazott - ha a diák olvashatóan tud írni. De egyre kevesebben tudnak. És a leírt szavakból nem állnak össze mondatok. Csak szóhalmaz pl. egy definíció. Aztán gondolkodhatok rajta, hogy mit is akart írni a gyenge képességű, de magolós diák. Ha 0 pontot adok rá, az egyszerű megoldás, de nem méltányos. Ugyanez a helyzet a feladatokkal. Bele kell bújnom a diák fejébe, hogyan is képzelte el a megoldást. Persze a legkönnyebb itt is a vagy maximális, vagy 0 pont, de ez sem méltányos. A dolgozatok száma? Havonta 1 minden osztályban, ahol tanítok - ez az idén 11 volt. Szorozzuk be 30 fővel. Tehát 9 hónap x 11 osztály x 30 fő x 15 perc javítási idő dolgozatonként. Ez csaknem 750 óra/tanév, ami kb. 4 óra tanítási naponként. Néha több, néha kevesebb. Néha könnyebb, néha nehezebb.
6. A munkámat - mivel nem kötelező érettségit tanítok - leginkább az minősíti, hogy hányan választják érettségi tárgyként, milyen szinten, és mennyire eredményesek. Az iskola vezetése a "seggnyalókat" szereti, én nem vagyok az. (Nem is leszek soha vezető.) Az eljövendő minősítési rendszer első olvasatban puszta papírgyártásnak tűnik, tele fölösleges extrákkal: óratervek, utólagos értékelések. Már régen nem kell óratervet készíteni, és ha valaki meglátogat, legfeljebb akkor szoktunk utólag értékelni. Nem vettem észre a gyerekek értékelésének figyelembe vételét. Szóval most is a főnök csicskásai fognak feljebb kerülni a ranglétrán, hacsak nem kapok véletlenül egy szuperzseni gyereket, aki majd versenyeket nyer nekem.
7. És a legnagyobb probléma, amit utoljára hagytam, de engem ez zavar leginkább: a tantervek. Pl. kémiából a 8. osztályos anyagot kettévágták, ctrl+c - ctrl+v-vel beillesztették a 9. osztályos könyv végére és a 10. osztályos könyv elejére. Óraszám változatlan. INKÁBB ERRŐL BESZÉLJÜNK!

koborvadász 2013.07.22. 09:09:51

@Budai Andris: A Fidesz is MSZP maradvány! :-P A legalja.

A pedagógusokat nem kéne bántani. Ott is vannak rosszak, átlagosak és kiemelkedők.
Egyforma a bérezésük ám más a munkához való hozzáállásuk.
Vannak pedagógusok akik elhivatottságból választották szakmájukat.
Mindenesetre, vicces, hogy a mai szülők hozzáállását senki nem veszi figyelembe.

4 éves ciklusokba látom 20 éve, hogy korosztályok miként változnak. Negatív irányba. ( Nem vagyok pedagógus. )

Nagyon sok szülő nemtörődöm viselkedése hagy lenyomatot a mai gyerekek viselkedésében.
Sok gyermek játékkonzolokon, pc-én, tv-én szocializálódik.
Nem mindig azért mert a szülő nem ér rá vele foglalkozni a munkája miatt.

Sajnos az egész társadalom részleges degenerációja mérhető a mai oktatásban és a fiatalok körében.

koborvadász 2013.07.22. 09:24:15

@Tihanyi Zsófia:
Ez így van!
Ebbe nem lehet belekötni!

Szép napot!

Csore60 2013.07.22. 09:24:37

Nos, a tanári pálya szépségeiről és nehézségeiről nem fogok írni. Aki benne van, tudja, akit nem érdekel, úgysem hiszi. Szerintem tudtuk előre, hogy egy nagy átverés lesz az életpálya modell. A Fidesz nem adott még úgy soha semmit, hogy a másik oldalon a dupláját valamilyen ügyes trükkel el ne vette volna. Úgyhogy nem lepett meg, hogy ez az egész egy nagy porhintés.
Eddig sem szavaztam rájuk. Úgyhogy megnyugodhatnak, mert az én szavazatomat nem veszítették el. :)

LallyPop 2013.07.22. 09:25:03

@Tihanyi Zsófia: 'A diplomámat csaknem 30 éve kaptam kézhez, vagyis akkor, amikor még nem csak a "maradékelv" működött a felsőoktatás tanárképzésében.'

- 30 éve? Dehogynem.

koborvadász 2013.07.22. 09:30:42

@Ándi bácsi:

Az ilyen tudatlanok mint te, kerékkötői a fejlődésnek.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.07.22. 09:44:46

PEDAGÓGUS

Tanár ír a fatáblára
Krétával. Mindkettő ára
S vérnyomása is nő. Bére
Csökken csak az évvégére.

Osztályharcol s fáj a háta:
Nagy a gerinckopás ráta.
Ritkán pihenhet meg teste,
Dolgozatot javít este.

Éhbér mellett jövőt épít,
Néha mereng, miért épp itt.
S vonzza bár a Temze partja,
Túró Rudi itthon tartja.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/04/pedagogus.html

DFK 2013.07.22. 09:53:28

@Tihanyi Zsófia: Nem kellenne úgy csinálni, mintha csak a pedagógusok dolgoznának nehéz körülmények között sokat, kevés pénzért. Sok pedagógus, ha kitennék a versenyszférába, 2 hónap múlva sírva könyörögné magát vissza az iskolába. Nem tudom, hogyan viselnék a 4 órára vagy bejelentve, de 8 óra az elvárt minimum munkaidő,de ha van munka, akkor éjszakázz is, és ezért 100000 Ft havi fizetést garantálok típusú munkákat.

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 09:57:34

@Ándi bácsi:
Na, lássuk a tényeket. Az adott szakot az ország 3 tudományegyeteme (akkor csak a szegedi, a budapesti és a debreceni egyetem) ciklikusan tanította: kettő évig és utána egy évig nem. (Vajon miért?) Abban az évben a debreceni és a szegedi egyetem indította a szakot. A Pestre felvett, előfelvételis (9 hónapra besorozott) fiúk Debrecenbe lettek átirányítva. Az adott évben a meghirdetett keretszám 10 fő volt, erre 1 fő (!) jelentkezett, a többit a hasonló szakokra fel nem vett diákokból "vadászták" össze. A felvetteknek kb. fele végezte el 5 év alatt a szakot, és a maradékból is kb. 1-2 fő tudta 6 év alatt elvégezni, évismétléssel.
Ezen a szakpáron több mint 10 éve Magyarországon SENKI nem végzett.
Hogy mi is ez a szak? Kémia-fizika szakos középiskolai tanár.
Maradékelv?

LallyPop 2013.07.22. 10:02:16

@Tihanyi Zsófia: Ennek mi köze ahhoz, hogy aki érez magában valamit, esébe sem jut, hogy tanárnak tanuljon tovább.

Vagy ha már ekkorát tévelygett, legalább ne dolgozzon tanárként. Ez 30 éve ugyanígy volt. És az USA-ban is ugyanígy van.

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 10:04:17

@DFK:
Peche van, dolgoztam ilyen munkahelyen. És bevallom, sokkal könnyebb szívvel, kevésbé elfáradva mentem haza a 10 (olykor 12) órás munka után: betettem az ajtót a hátam mögött, a munka ott maradt, én mentem haza. Egy pedagógus egy kisvárosban még a piacra sem mehet anélkül hogy meg ne tartana 1-2 fogadó órát, ne kellene beszélgetnie szülőkkel. A férjem nem akar velem jönni a piacra, a boltba, mert mindig összefutottunk valakivel.
Azt a munkát szerettem is, de sajnos tényleg kevesebb volt a fizetés, vissza kellett mennem tanítani.
A magyar KKV-król is tudnék mesélni (4 órára bejelentve, a munkaidő napi 10-12 óra, szabadság nuku), de ez nem ennek a cikknek a tárgya.

LallyPop 2013.07.22. 10:05:37

@Tihanyi Zsófia: Utóbbit persze úgy kell érteni hogy állami iskolában. Magánpraxist bármilyen szakmában lehet üzni és bármennyit lehet vele keresni.

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 10:06:46

@Ándi bácsi:
30 éve tudja, ki mehetett nyugatra tanulni? Mert én tudom. Én nem mehettem (miniszterelnök igen).
Disszidálni meg nem akartam. Maga miért nem tette?

LallyPop 2013.07.22. 10:10:40

@Tihanyi Zsófia: A disszidálás hogy is jön ide?

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 10:15:17

@Ándi bácsi:
Istenem, miért foglalkozom ilyen bugyuta hozzászólással?
Magánpraxis az iskolában? Úgy érti, magániskola? Ahhoz tőke kéne, baromi sok. De ha megnyerném a lottó ötöst, akkor sem vágnék bele.
Az iskola utáni magánpraxist (magánórákat) olyan pedagógus engedheti meg magának, aki nem fárad el az iskolai munkában. Én igen. Néha, ha nem tudtam visszautasítani, egy-egy ismerős gyereket felkészítettem javító vizsgára. Szerintem a tanár a fizetéséért dolgozzon meg a munkahelyén (és kapjon érte olyan fizetést, amiből meg tud élni). A korrepetálás, versenyre felkészítés része a munkának, de véleményem szerint a pedagógus ne korrepetálja pénzért azt a gyereket, akit délelőtt a fizetéséért tanít.

Csavarhúzós 2013.07.22. 10:15:33

@Tihanyi Zsófia: Én ezen a szakon végeztem (88-ban kezdtem az egyetemet) Hárman jelentkeztünk a 15 helyre. Ettől függetlenül nekem 110 pontom volt a 120 pontos rendszerben, sok más helyre is bekerültem volna.

LallyPop 2013.07.22. 10:18:57

@Tihanyi Zsófia: Kifogásokat minden hülye tud mondani. És ezek a hülyék ott maradnak az állami langyiban nyafogni a nyugdíjig.

Béla Varga 2013.07.22. 10:20:15

Azért ez is egy az indexen megszokott csúsztatás volt.Tehát az előző kormány elvett durván 25 %ot a pedagógusok béréből amit most ez a kormány visszaad.Akkor vajon a pedagógusok most kire fognak szavazni?!

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 10:28:07

@Ándi bácsi:
Ön emlegette az USA-t. Én még nem jártam ott, és nyilván csak az ismeri az ottani - akár 30 év előtti - viszonyokat, aki itt is élt, meg ott is. Régen ezt disszidálásnak nevezték.

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 10:30:16

@Csavarhúzós:
Akkor Te tudod, miről beszélek.
@Ándi bácsi:
Lehülyézett? Engem? Ön innentől kezdve számomra NEM LÉTEZIK.

LallyPop 2013.07.22. 10:31:39

@Tihanyi Zsófia: Disszidálni nem akarsz.

Vállalkozni nem akarsz, dolgozni nem akarsz.

Nyafogni akarsz, én is így gondoltam.

koborvadász 2013.07.22. 10:42:37

@Ándi bácsi:

Ándi! Húzzál vissza anyádba! Te sötét pöcs! Életedben nem dolgoztál!

DFK 2013.07.22. 10:59:45

@Tihanyi Zsófia: vagyis nem is olyan rossz az a tanári munka, ha inkább visszament. Erről beszélek, inkább a tanári állás, mint a versenyszféra (ahol többet, sokkal többet kell dolgozni adott esetben kevesebbért).

Elijah_Baley 2013.07.22. 11:04:32

mind a fideszre szavaz, mert akkora bruttójuk lesz, amiből az ellenzék csak elvenni fog :)

nusica 2013.07.22. 11:05:46

"2008-tól 2013-ig 30%-kal csökkent a pedagógusok bére. (Ebből 5% a FIDESZ kormány 3 éve alatt jött össze). Aki egy kicsit tud számolni, az azonnal látja:" - hogy ti kb. ötször annyit vettetek el a pedagógusoktól, mint a Fidesz, és még pofáztok.

nusica 2013.07.22. 11:07:59

Valóban azt harsogták a rádiók, hogy a pedagógusok 50%-os fizetésemelést kapnak.
A posztoló csak azt felejtette el hozzátenni, hogy nem a közszolgálati, hanem a balos rádiók.
Céljuk a felforgatás volt, a pedagógusok átejtése, gyűlöletkeltés ellenük és Orbán ellen.

nusica 2013.07.22. 11:12:42

Hány hónap szabadságotok is van, pedagógok? Szeretitek játszani az élet-halál urát, miközben (tisztelet a kivételnek) a tényleges tárgyi tudásotok igencsak harmatos? Még azt sem tudjátok magyarul elrebegni, hogy mi a bajotok, mit akartok...

nusica 2013.07.22. 11:14:09

@Béla Varga: kacagok, ahogy a baloldal sajnálja a Fideszt a szavazatvesztésért.

czjanos 2013.07.22. 11:21:27

@nusica: A te tanáraid ilyenek lehettek.

czjanos 2013.07.22. 11:25:36

@DFK: Azok a kommentelők, akik olykor a saját 1-2 gyerekükkel nem bírnak, gondoljanak arra, hogy a pedagógusnak 28-32 gyerekkel kell úgy foglalkozni, hogy rend is legyen és tanuljanak is valamit. Körmös pedig utoljára Mikola úrnál volt.

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 11:25:37

@Béla Varga:
Szerintem a képlet nem ilyen egyszerű. Először is, nem tudok olyan kormányt megnevezni, akik ne vettek el volna tőlünk, pedagógusoktól, és ne löktek volna alkalmanként némi koncot. Hogy azt százszor-ezerszer felemlegetve mindenki azt higgye, a pedagógus sokat keres és keveset vagy éppen semmit sem dolgozik. A legnagyobb bajt abban látom, hogy a gazdaság helyzete miatt ilyen nagy tömegű embernek ekkora fizetésemelést nem lehetne adni anélkül, hogy a munkaterheket ne növelnék, így valószínűleg elbocsátásokra is felkészülhetünk. A köznevelési törvény szerint felveendő pedagógiai asszisztenseknek meg nincs szükségük egyetemi/főiskolai végzettségre, így az elbocsátott pedagógusok vagy el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, vagy nem. A következő kormány, bármilyen színe is lesz, ebbe a folyamatba azonnal nem tud beavatkozni, így ez az állapot stabilizálódik majd néhány évre.
Tavasszal kiderül.
Sajnos sok jóra nem számíthatunk szerintem. Sem így, sem úgy.

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 11:38:39

@DFK:
Sajnos nem a több munka volt a baj, hanem az, hogy hiába dolgoztam volna akár napi 16 órát, akkor sem kerestem volna annyit, mint tanárként. Önnek igaza van, a fizetés miatt mentem vissza tanítani. De a versenyszférában nem a diplomá(im)nak megfelelő munkát végeztem, csak laboránsit. Azért, mert kellett a munka, hirtelen, kellett a fizetésem.
Ha diplomásként helyezkedik el ma valaki a versenyszférában, többet kereshet. Sokat dolgozik, de sokkal többért.
Amúgy az is igaz, hogy én nem kevesellem a fizetésemet, talán pontosan az előbb leírtak miatt. @nusica:
Aki a pedagógus szabadságát sokallja, az gondoljon arra, hogy a pedagógus szabadsága a diákokéval együtt van definiálva, tehát ha több tanítási napot szeretne a saját gyermekének/unokájának, akkor hadakozzon a pedagógus sok szabadsága ellen!
Egyébként sok pedagógus dolgozik nyáron, mivel ez is egy kis keresetkiegészítés: főleg a fiatalok fagyit árulnak, strandon medenceőrök, stb. Az idősebbek meg érettségire/felvételire készítenek, esetleg javítóvizsgára.
Lehet, hogy jobb lenne a több tanítási nap, több idő lenne gyakorolni, lehet, hogy a diákjaink jobban megértenék a tananyagot.
A rövidebb nyári szünet csak akarat és elhatározás kérdése. Én nem ellenzem. Régen szombaton is jártunk iskolába, és délután fél kettőre már végeztünk is. Kevesebbet kellett egyik napról a másikra tanulni.
Ezekről a dolgokról is lehetne beszélni. És talán értelme is volna.

Elijah_Baley 2013.07.22. 11:40:51

@Tihanyi Zsófia: a következő kormány az irreálisan magas/igazságtalan bruttóhoz fog nyúlni, már említették volt ebbéli szándékukat, bár a pedákokat konkértan nem nevesítették :)

Macropus Rufus 2013.07.22. 11:49:05

@pillangószárnyú csincsilla: talán ha stzámokkal alátámasztanád az igazadat az jó lenne....

Macropus Rufus 2013.07.22. 11:54:31

@nusica: tehát akkor nem kaptam anno 50%-os béremelést. Akkor ezt el kellene modnanom az haveromnak is, hogy ő sem kapott anno semmit. :p

Macropus Rufus 2013.07.22. 11:57:36

@czjanos: én azt hittem, hogy a tanárokat felkészítik az ilyen dolgokra.
A páromnak nem feladata és kötelessége 32 gyerekkel foglakozni. A tanárnak meg kötelessége és feladata. Nem tudom érzed-e a különbséget. Gy.k. az derűlt ki az évek alatt (hasonló kommentekből merítve mint a tied), hogy rengeteg olyan ember ment tanárnak aki konkrétan alkalmatlan arra, hogy gyerekekkel folgakozzni.
(koki meg nem tma, mert nem erőszakkal kell fegyelmet tartani, mert az csak addíg lesz fegyelem amíg van erőszak.)

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 12:16:37

@Macropus Rufus:
Lehet, hogy van olyan felsőoktatási intézmény, ahol tanítják az ilyesmit, én nem tanultam. A szakmódszertan a TANTÁRGY tanítására készít fel. A gyakorlóiskolában végzett tanítást komoly szakadék választja el a valódi iskoláktól. Talán a vidéki tanítási gyakorlat volt valódi tanítás, de az én időmben ez mindössze 2 hét volt. Az egyetemek/főiskolák tanárai sem tudják, milyen a "valódi" iskola, hiszen nincs velük kapcsolat.
Így tehát azt mondhatom, hogy sajnos tényleg nem tanulják a tanárjelöltek, hogyan kell bánni 30-35 gyerekkel. Saját tapasztalataik alapján "nőnek fel" a feladathoz. (Vagy nem.)

czjanos 2013.07.22. 12:27:34

@Macropus Rufus: Persze, hogy érzem a különbséget, csak nem tartom helyesnek bagatellizálni a pedagógusi munkát. Egyébként nem vagyok (nem voltam) pedagógus, de tanuló elég sok éven át.

Meridian74 2013.07.22. 12:37:06

egyetértek a poszttal, ugyanezt lehetné még sorolni az egészségügyi dolgozókkal is.

Viszont azzal már nem tudok egyetérteni, hogy nosza, kormányváltást ide és "szavazzunk" a bajnaira/szarházi/gyurcsányra.

Mivel ők a legfőbb bűnösök ebben, a fidesz meg a bűnrészes. Tehát rájuk - azaz fidesz, mszp, dk, e2014 - nem szabad szavazni. Na meg a bokros féle hazaárulókra sem.

MosoMasa 2013.07.22. 12:39:26

@nusica: Szerinted hány hónap? O.o
Kicsit nézz mögé a dolgoknak, aztán kiderül számodra is az hogy hét az a hónap, és nem is olyan biztos, hogy úgy kezdődik, hogy "hány...?".

nusica 2013.07.22. 12:53:48

@MosoMasa: helyes a számításod, nekem is kb. 7 hónap jön ki, ennyi az éves szabitok.

nusica 2013.07.22. 12:55:39

@czjanos: nézz körül, mit produkálnak csak itt, ebben a blogban a kollegáid. Bizony, én élő példa vagyok rá, hogy a borzalmas tanár áldás a rátermetteknek, mert önállóságra kényszeríti őket.

nusica 2013.07.22. 12:56:46

@czjanos: azt mondjuk magam is úgy saccoltam, hogy az átlagnál jóval hosszabban koptattad az alsó tagozat padjait.

LallyPop 2013.07.22. 12:59:15

Ismertem egy ex-tanárt, Balogh Ottó a neve. Ő nem finnyáskodott, hogy csak 34% béremelést kap. Mivel tudta, hogy minusz 30% vagy +34% egykutya, csóró marad, inkább dolgozni kezdett.

Kézkrémet árult meg vitamint. Amikor 2008ban találkoztunk, 5 éve csinálta, és havi 10 milliót keresett. Ma nem tudom mi van vele, de biztosan sokkal többet keres már. Akkor, 2008ban már egy tanárral sem tartotta a kapcsolatot.

Meridian74 2013.07.22. 13:04:54

@vaganto70: "A gyermektartás levonása után 110e volt a nettóm 36 órányi tanításért. Jövő tavasszal a Jobbikra fogok szavazni. Okosak, szerények, becsületesek... Hátha az egész magyarságnak jobb lesz, és nemcsak anyagilag. "

Ez utóbbiért meglásd, hamar megkapod a náci fasiszta antiszemita rasszista jelzőt...
De oda se neki, aki képes egynél továbblátni, az már tudja, csak a Jobbikra szabad szavazni, mert egy: semmit nem lehet velük veszíteni (ebből, ami most van? Ez már a nulla szintje). Kettő: viszont nyerni lehet velük, ha tartják magukat az elképzeléseikhez, amiket kommunikálnak is. Ha meg mégsem, ott az első pont. Veszíteni már nem lehet - még velük sem.

czjanos 2013.07.22. 13:06:04

@nusica: Nusica, kedves, tényleg hosszú ideig koptattam az alsó tagozat padjait: pontosan három és fél évig. Mint egy másik válaszomban írtam, nem vagyok (nem voltam) pedagógus.

Tanar 2013.07.22. 13:22:01

Kedves kommentelők! Magam a ’80-as évek közepén kaptam kézbe a pedagógusdiplomát, azóta tanítok. Vannak saját gyerekeim is, akik iskolába jártak. Dolgozom a közoktatásban több mint negyedszázada. Emellett sok száz tanítási órát ültem végig megfigyelőként. Több szálon részt veszek a tanárképzésben is – azok közé tartozom tehát, aki tudja miről beszél a leendő pedagógusokkal (vagy bárki mással), amikor az iskoláról, a tanításról van szó.
Máshol is leírtam már az alábbiakat, hátha segít a problémakör egy részének megértésében.
Többször megjelent az előzőekben a gondolat, hogy nem minden pedagógus munkakörű ember működik pedagógusként. Tanárkollégáknak hangsúlyozottan ajánlanám, hogy ne próbáljuk védeni a védhetetlent, ne védjük a mundér becsületét mindenáron. Mondjuk ki őszintén: nem csak okos, jól képzett, elkötelezett kollégák vannak a pályán. Tanárképzőként is, tanárként is, szülőként is rosszak a tapasztalataim e tekintetben. Az itt és más topikokban megszólaló kollégák egy része is elkeserítően leegyszerűsítő megnyilvánulásokkal rukkol elő. Pedagógusoktól érkező hozzászólások egy része bizony szégyellnivaló. (Hányszor töprengtem otthon magam elé bambulva a családi vacsoránál, amikor gyerekem elmesélte tanórai élményét! Mit mondjak a kölykömnek, amikor szomorú/felháborodott tekintettel néz a szemembe: „Apa, ezt így kell csinálni?”) Szóval nem jó a helyzet. Valahányszor arra panaszkodtok, hogy az úgynevezett pedagógusok nagy része nem ért a szaktárgyához és nem tud bánni a gyerekekkel, igazatok van. Őszintén sajnálom.
De mi lehet az oka a pályára alkalmatlan pedagógusok tömegének? Az tud jó tanár lenni, aki tanár akar lenni, maga is tud tanulni, gondolkodni, elegendően értelmes. (Csak egyetlen apróság, ami csípi a szememet: az értelmes, képzett tanár nem csak, és nem is elsősorban a szülőkben, a családokban keresi a hibát az iskolai munkával kapcsolatos problémáinak értelmezéséhez, hanem saját tevékenységének tervezésével alkalmazkodik a körülményekhez. Való igaz, a családok egy része diszfunkcionális, de ennek szajkózása nem vezet megoldáshoz.)
Kitűnően képzett, nagyszerű tanítási kultúrával, hatékony módszertani repertoárral rendelkező fiatal angol szakos kollégám elment egy bankba valami recepciósnak vagy ilyesminek, két és félszeres fizetésért. Egyszerűen nem tudott megélni a tanárfizetésből. Az értelmes, tehetséges érettségiző fiatalok nem választják a pedagógusképzést, hanem elmennek sokkal jobban fizető pályát ígérő képzésekre. Sok-sok tehetséges diákom volt, aki lesütött szemmel magyarázta: ő szívesen tanítana, de nincs kedve éhen halni. Ki jut be tehát a tanárképző intézményekbe? hát a gyengék, akik máshová nem kellettek. Van kivétel persze, tudom. Sajnos nem sok.
Ez a helyzet állandósult az elmúlt időszakban. Hogyan lehetne ezen a tendencián módosítani? A tanárokat rendesen meg kellene fizetni, hogy az éhenhalás réme ne rettentse el az okos fiatalokat a pályától. A magasabb fizetéstől a rossz tanár ugyan nem lesz jó, de az alkalmas fiatalok jelentkeznének pedagógusnak. Néhány év múlva megérkeznének a pályára azok az ifjú tanárok, akik tényleg tanárok akartak és akarnak lenni. Nem olyanok, akiket ide sodort az alacsony pontszám, ami az egyetemnek csak a tanárszakára volt elegendő. A buta, tehetségtelen tanárok saját magukkal és az oktatással is szembefordítják a diákokat, így használhatatlan vagy alig használható emberekkel árasztják el az országot. Napjaink magyar közoktatása jelentős részben itt tart, nézzünk körbe. A világ jónéhány országában rájöttek ilyenféle összefüggésekre 20-30 éve, ott a közoktatás jól működik – ezt egyrészt nemzetközi felmérések is alátámasztják, másrészt ott az iskolából jól képzetten kikerülőknek köszönhetően a gazdaság is pörög.
Sokan arra számítanak, hogy a rövidesen fölálló tanfelügyelet majd kiszelektálja a rossz tanárokat. Erre több ok miatt sem lehet számítani:
1. Egyet fentebb már Tihanyi Zsófia említett, vajon kik lesznek majd tanfelügyelők
2. A tanfelügyelet a szaktárgytól független lesz. Ha a tanfelügyelő pl. ének vagy angol stb. szakos tanár, nehéz lesz elvárni tőle, hogy körültekintően, minden vonatkozásban szakszerűen tudja értékelni a testnevelő- vagy a kémiatanár munkáját.
3. Ha a testnevelő- (vagy fizika- vagy kémia-) tanárról kiderül, hogy nem megfelelő a munkája, akkor sincs a helyére más. Se jobb, se rosszabb. Itt tartunk. Évek óta országosan néhány ilyen szakos tanár végez évente.
Ne legyenek illúzióink. Fentebb már írtam, nem kínálkozik más megoldás: meg kell fizetni a tanárokat, hogy normális, értelmes emberek választhassák ezt a pályát. Akkor is, ha gyerekünk Manci nénijétől fizetés helyett inkább fájdalomdíjat kellene követelnünk, amiért gyerekünknek árt. Ez egy ilyen műfaj, hosszú távra kell tervezni, csak évek múlva kezd megtérülni a mostani pedagógusjövedelem-fejlesztés. Az alulfizetettség miatt buta és/vagy agyonhajszolt, kiégett tanárokkal a következő évtizedek esélyeit rontjuk.
Elnézést, amiért ilyen hosszúra sikerült, üdv. mindenkinek!

Barbaar 2013.07.22. 13:27:59

Csak a cikk alapján:

2008-hoz képest csökkent 30%-kal a pedagógusok bére, ebből 5% a Fidesz kormány alatt, ezek szerint 25% a szoclib kormányok alatt. A jelenlegi kormány most ad egy olyan emelést, amellyel majdnem elérik a 2008-as szintet, és ezek alapján nem a jelenlegi kormányra kellene szavazniuk? Hát akkor kire? A megelőző kormányok képviselőire, akik idején ötször többet veszítettek és nem is kaptak vissza? Vagy esetleg a Jobbikra?

Szelid sunmalac 2013.07.22. 13:37:50

@Tanar: Tokeletesen egyetertek! Az ilyen megnyilvanulasokkal mindig tudok azonosulni, mert van benne realitas, es onkritika. Onkritika nelkul nem lehet elore lepni, marpedig ahogy emlitette, sokan csak azt tudjak hajtogatni, milyen nehez nekik, mennyit kell dolgozni, mennyire keveset kapnak, mennyire rossz a "hozott anyag", mennyire nevelik felre a gyerekeket, stb. Ugy velem, egy tanarnak elsosorban emberismeretre es alkalmazott pszichologiai tudasra volna szuksege, ami lassuk be, a legtobbjukbol hianyzik.
Minden es mindenki hibas, de a hibasak tamogassak oket, megpedig azonnal. Nos, leegyszerusitve azt mondjak: "Te cseszel el mindent, de azert allj mellem". Ez a legtobb joerzesu embernek igen visszas, es ellenerzeseket valt ki, megha tudatalatt is.
Nem kell sajnaltatni magukat. Eleg, ha tenyszeruen elmondjak miert rossz nekik, es hogyan tudnanak OK (a tanarok) tobbet segiteni, ha adottak lennenek a feltetelek. A szulok tobbsege tisztaban van a tanarok nehez helyzetevel es tamogatnak is oket, ha nem kapnak folyamatosan az arcukba, hogy ok mit csesznek el a gyerekukkel.

HomicideWatch (törölt) 2013.07.22. 13:43:13

A kérdés az hogy hányan fognak az mszp-re... Nagyon-nagyon kevesen.

Tanar 2013.07.22. 13:47:36

OFF. Bár nem a topik témája, de egy gondolatot megér annak az említése is, hogy mit tanít ma a hazai közoktatás. Föntebb már erre is utaltak néhányan. Szerintem (sokunk szerint) a jelenleg hatályos, kötelezően betartandó szabályozó dokumentumok (Nemzeti alaptanterv, kerettanterv) jelentős mértékben szembe megy a 21. század elvárásaival. Mondom ezt én, aki közismereti tárgyat tanítok. Nem csak, de nagyon jelentős részben hasznavehetetlen (megkockáztatom: fölösleges, bombabiztosan gyors felejtésre ítélt) ismeretek tömegét írják elő a tantervek. Ehhez járul még hozzá a pályán levő tanárok elképesztő konzervativizmusa (nem politikai értelemben). Sokan, talán a többség reflexesen tartják magukat ahhoz az elvhez, hogy nekik is azt és úgy kell tanítaniuk, amit és ahogyan nekik tanították egykor.

HomicideWatch (törölt) 2013.07.22. 13:51:04

@Tanar:
+1

A nemzet jövője az oktatáson múlik, a legjobbaknak kellene tanítani fiataljainkat.

Szociknak vége 2013.07.22. 14:02:28

@Tanar: Azt mégis miből gondolod hogy az államnak érdeke gondolkodó embereket előállítani?

A munkapiacon nem kellenek ilyenek. Hova?

A politikusok és a sikeremberek pedig nem bízzák az állami oktatásra a gyerekeik nevelését. Ez nem magyar specifikus dolog.

Elijah_Baley 2013.07.22. 14:03:45

@Tanar: monnyuk, lehet én végeztem túl rég bölcsikaron, de nekem pedagógia kurzuson valami olyasmit mondtak, az iskolai oktatás elsődleges célja az állam számára megfelelő minőségű emberanyag kinevelése. Ennek fényében azt mondanám, nincs itt semmi probléma, a szocialista időkben volt túl magas az oktatás színvonala a reális igényekhez képest.

Elijah_Baley 2013.07.22. 14:14:15

Anno a NAT bevezetés körül kellett mindenféle háttérkutatásokat csinálnom a kegyelemkettesért, összevetni a hazai oktatást a bolonyai spagettivel, valamiért megmaradt másfél évtized távlatából is, az angol alapszintű biológiaéreccségi egyik feladata:
"sorolja fel az évszakokat!"
Igaz, nem feleletválasztós, hanem kifejtős kérdés volt :)

Tanar 2013.07.22. 14:15:47

@MetroGoldwinMayer: Kedves MetroGoldwinMayer, biztosan észrevetted, hozzászólásomból kimaradt a politizálás, ez nem volt véletlen. Természetesen igyekszem gondolkodva élni az életemet (talán nem meglepő: és gondolkodni tanítani). Ez most elvi kérdés, elnézésedet kérem, de adekvát választ kérdésedre nem adok.
Ami az utolsó mondatodat illeti, azzal - legalábbis általánosságban - nem értek egyet. Bombabiztos információim vannak számos közismert, fontos emberről, akik állami iskolába járatják gyereküket. Csak gondosan megválasztják, hogy melyikbe.

Elijah_Baley 2013.07.22. 14:16:25

és már ami időnkben is csak az ment pedáknak, aki nem mert a család elé állni azzal, h tíz generáció után ő az első, aki inkább elmegy multis kólcenterbe ordermenecsmentet csinálni négyszerannyiért.

Szociknak vége 2013.07.22. 14:20:36

@Tanar: Nem azt mondtam hogy nem állami iskolába járnak, hanem azt hogy nem bízzák az állami oktatásra a gyerekeik nevelését.

Én sem politizáltam, hol olvastál tőlem ilyet?

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 14:24:18

@Tanar:
A kérdés fontos oldaláról írtál: nem lehet AZONNAL tökéletes munkát várni azoktól, akik a maradékelv alapján választották a pályát (meg a nyári szünet miatt, valljuk be, sokat nyom a latban).
És valljuk be, az oktatási kormányzatnak - szerintem - halvány fogalma sincs arról, mit is kellene tanítani, mondjuk a középiskolában (én ehhez értek, ehhez tudok hozzászólni). Például vegyük a kémiát. Az érettségi követelmények kb. megegyeznek a 20 év előttiekkel, de közben 1 teljes évet elvettek a középiskolától. És most ez a rémség: három év anyagát besűrítik két évnyi tanórába! Felháborító! Ki fogja ezután megszeretni a kémiát? Vagy éppen nem megutálni? Hány kísérletet fog majd látni, ha a tanár ragaszkodik a teljes tananyag leadásához? Lesz-e szóbeli felelet, ha minden időt a tanítás emészt fel? És egyáltalán: micsoda gondolat az, hogy ha már a gimnáziumi tanárok panaszkodnak, hogy az érettségi anyagának 1/3 részét kitevő szervetlen kémiát általános iskolában tanítják, akkor ezt úgy illesztik (vissza, hiszen régebben a középiskolában tanítottuk) be a középiskolás anyagba, hogy egyszerűen kiveszik az általános iskolai anyagból és beteszik a középiskolaiba? Változatlan óraszámmal, hogy még véletlenül se lehessen megtanítani! (És utána nagy pofával lehet kipipálni, hogy most már ne hisztizzenek a középiskolai kémiatanárok, minden rendben van.) A minisztérium a kontra produktív reakcióban érdekelt? Ha ilyen szemlélettel állnak ehhez a fontos természettudományhoz, akkor mit akarnak elérni vele? És tudod, kedves tanar, mi az óriási probléma? Az, hogy a sajtó nem ezzel van tele, hanem a pedagógusbérekkel meg a kiváló felvételi jelentkezési statisztikákkal.
Holott a pedagógusbérek majd októberben lesznek ismertek, a felvételi rendszer visszásságai meg úgyis visszaütnek, ha a ponthatárok és egyéb felvételi követelmények napvilágra kerülnek. És ez sajnos sok pedagógust sem érdekel. Mert nyári szünet van, hagyjanak békén és egyébként is én csak végrehajtom azt, amit a kormányzat számomra előír.
Nem vagyok optimista.

jürgen baromartz 2013.07.22. 14:25:37

@Tanar: azon túlmenően, hogy a komment jelentős részével egyetértek, hozzáfűznék pár dolgot. nekem csak annyira van közöm a pedagógusokhoz, amennyire egy mérnökhallgató diáknak, mert az vagyok jelenleg. nyolcosztályos gimnáziumba jártam, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy "kiválogatott", az átlagnál jóval erősebb képességekkel bíró osztálynak voltam a tagja nyolc éven keresztül. a lényeg: még ilyen környezetben is előfordult néhanapján, hogy az osztálytársaim viselkedésére a tanár(nő) teljesen kivetkőzve magából olyan módon reagált, hogy azonnal megfagyott a levegő a teremben. és mondom, ez még istenes helyzet, egy nagyobbacska város jó hírű gimnáziuma. na most képzeljük el ugyanezt egy nyolcadik kerületi vagy borsodi, szabolcsi általános iskolában. ott milyen gyakran fordul elő az ilyesmi? ezzel csak arra szeretnék rávilágítani, hogy meglátásom szerint sokszor nem csak a tanár tehet arról, hogy félvállról veszi a tanítást, hanem az ostoba szülők neveletlen kis fattyai egyszerűen felőrlik az idegeit a tanárnak (mert otthon még a drága szülő is pumpálja a kölyköt, "nehogy már a seggfej tanár beszóljon az én fiamnak/lányomnak"), akinek a szemét mindezért cserébe persze még ki is szúrják valami nyomorúságos éhbérrel.

Edömér 2013.07.22. 14:28:07

@Tanar: Nagyon régóta nem olvastam ilyen jól megírt, széles látókörű és mindent minden lényeges szempontot figyelembe vevő véleményt. Köszönöm.
Sajnos az itt megszólaló kollégáid többsége nem tett túl jó benyomást rám. És sajnos szülőként is rengeteg rossz tanárral találkoztam.

jürgen baromartz 2013.07.22. 14:34:29

@jürgen baromartz: no, ez talán nem egészen szűrhető le egyértelműen a hozzászólásomból, de azt akartam mondani, hogy egy tanárnak manapság zéró tekintélye és társadalmi elismertsége van.

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 14:36:10

@közmunkás bérkommentelő:
Én "első generációs értelmiségi" vagyok, az én családomban igenis nagy szó volt, hogy a gyerek(ek) tanulhatnak, diplomát szerezhetnek. És én még a 3%-os időben szereztem diplomát (akkor, amikor még a felnőtt lakosság mindössze 3%-a volt diplomás). Vagyis az én időmben még pedagógusnak lenni is rang volt.
Szerintem a pedagógusbérek politikai síkra terelése helytelen. Az oktatás NEM politikai kérdés!

Edömér 2013.07.22. 14:36:25

@jürgen baromartz: Én pedig a VII. kerület egyik általános iskolájába jártam, egyáltalán nem válogatott gyerekekkel együtt. És tudod mi volt a tapasztalatom? Hogy némelyik tanár óráján a kezelhetetlennek mondott cigánygyerekek is Kivétel nélkül szájtátva ültek és elfelejtettek rosszalkodni, másoknál azért ültek síri csendben, mert féltek a tanártól. De persze egy csomó órán valami iszonyatos volt amit csináltak. Azért ezen el lehet gondolkodni, ha ugyanaz a kölyök Manci néni óráját zavarja, Juliska nénién meg jól viselkedik, nem biztos hogy csak a gyerekekkel van a baj.

kérődzőgiliszta 2013.07.22. 14:43:06

Nem értem ha adnak (+ 34%-ot) azt egyesek mért értik úgy, hogy elvesznek? Szerintük, ha elvennének (- 34%-ot) akkor adnának?

Ha bruttóban adnak 34%-ot, az a nettót is 34%-kal emeli, hisz 1 kulcsos a jövedelem adó!

Ha a ballib oldalra ennyi matekzseni szorult, akkor talán nem kérek belőlük! Ha ugyanezek netán tanárok is, akkor meg húzzanak a retekbe a tudásukkal!

Tanar 2013.07.22. 14:47:07

@MetroGoldwinMayer: Hű, ezek némiképp kitekintenek a topikból. Talán a "A politikusok és a sikeremberek pedig nem bízzák az állami oktatásra a gyerekeik nevelését" megjegyzésre:
Az én tapasztalatom (és elég széles körből származó információim) szerint ez nem függ össze azzal, hogy politikus vagy sikerember volna a szülő. Elsősorban értelmiségi attitűd rejlik mögötte, másodsorban pénzkérdés. Függetlenül attól, hogy a szülő állami funkciót lát el vagy vállalkozó.

Elijah_Baley 2013.07.22. 14:50:34

@kérődzőgiliszta: mert közben elveszik a helyettesítési pénzt meg mindeféle pótlékot, amiből normális melóval eddig összejött kicsit több, mint amennyi most lesz összesen.
lefordítva emberi nyelvre, aki eddig igyekezett tenni valamit a túlélésért, azt megbüntetik, aki meg lusta volt mint egy disznókonda, azt jutalmazzák.

notib 2013.07.22. 14:52:31

kondor: rossz hírem van számodra...

sajnos sokkal többen fognak a tanárok közül is a Fityiszre szavazni, mint gondolnád...

ugyanis a + 34 % messze több, mint az "el lehet menni takarítónőnek...", vagy az IMF-Bajnai módszer, szociális háló további bontása (ha van még egyáltalán)
az olyan felesleges dolgok, mint oktatás, egészségügy, kultúra, sport támogatásának lenullázása, feláldozása a "SZENT PIAC, MELY MINDEN GONDOT MEGOLD" oltárán...

az MSZP-ről nincs mit mondani, volt 8 évük, elk...ták, nem is kicsit...

a többi bohóc, mint LMP. KDNP, JOBBIK nem rúg labdába, úgy, hogy keleten a helyzet változatlan...

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 14:55:51

@közmunkás bérkommentelő:
Mert akkor az lesz, ami ma van: 4-8 évenként "megújítják" a közoktatást. Néhány ember ezért nagy jutalmat vesz fel, néhány ember vállalkozása jól jár. Végre meg kellene állapodni a legalább 20-25 évre szóló koncepcióban! Ne ötleteljenek, hanem üljenek le a politikusok, a szülők és a pedagógusok képviselői egy szép kerek asztalhoz. Aztán a közös elképzeléseiket tárják a nagy nyilvánosság elé, és mondhasson véleményt mindenki! És ha mindez megvan, jöhet a törvénykezés, hosszú távra. Ez nem naivitás! Ha nem teszik meg ezt, akkor az oktatás szépen el fog sorvadni.

Csavarhúzós 2013.07.22. 14:57:35

Hogy a blogbejegyzésre is reagáljak, csodát nem vártam. A mindenkori kormánytól azt várom, hogy amit lehet, tegye meg. A fizetés az annyi, amennyi. Végül is, akár le is lövethetnének minket, ahhoz képest milyen jó :)

Sajnos az elosztása igazságtalanabb lett, mint volt. Nem mintha az óraszám jó mérőszáma lenne a munkának, de semmi instrukció nincs mellé téve annak, hogy 22-26 óra a kötelező óraszám, (sőt ha valaki beteg, akkor akár heti 32 is lehet). Sejthetően az lesz, hogy ha valaki egyedüliként tanít egy szakot egy kisebb iskolában, és mondjuk a biológia oktatás lefedhető heti 26 órával, akkor a biosztanár heti 26-ot fog tanítani. Kicsivel kevesebb pénzért, mint amennyiért a rajz-ének tanár heti 22-t, mert ő kap kétszakos pótlékot.
A másik durva maga az "életpályamodell", aminek legdurvább eleme, hogy valaki hiába tanul tovább, az állam dönti el, hogy egy 8 éves időablakon belül mikor hajlandó őt minősíteni.
A szakfelügyelet is sajnos problémás lesz, mert nem az lesz szakfelügyelő, aki valamilyen szempontrendszer szerint kiváló, hanem akinek most van szakvizsgája (többnyire közoktatás-vezető végzettség, ami egy mezei tanár számára irreleváns tudás) és jelentkezik a gyorstalpalóra. Nem kell hozzá egyetemi végzettség, középfokú nyelvvizsga vagy bármi egyéb szűrő. Minden alkalmatlan jelentkezni fog, mert nagy csábítás a mesterpedagógus kategóriába ugrás. (Különben meg hiába tanít valaki 25 éve, 5 éven belül lesz pedagógus II. utána ott hat évet eltölt, közben szakvizsgázik (kb. félmilliós tandíj), utána jelentkezik minősítésre (50eFT), majd várja, hogy a törvény szabta 8 éves határidőn belül mikor kerül arra sor. Kb. sohanapján.

Ami nem tetszik a változásokban, az a képmutatás akár az abszurdig fokozva. Például a NAT 2012 tervezői abban a tudatban, hogy az informatika óraszám felmenő rendszerben nőni fog, némileg bővítették az anyagot. Utána a kerettanterv pedig megfelezte az óraszámot (sőt szakképzésben meg is szüntette). Nyilvánvalóan megoldhatatlan feladat, de letagadják. A szakképzés három évessé visszaalakításának tervezésekor eldöntötték, hogy a közismeret aránya legyen 1/3. Utána jött a mindennapos testnevelés ötlete, és az bizony nem szakmai gyakorlat, az közismeret. Így a kémia-fizika-biológia-földrajz együtt heti egy órás tárgy "természetismeret" néven. Még ez se lenne tragédia, ha
1. ehhez törpült volna a kerettanterv
2. elfelejtenénk a "szakma után két év alatt érettségit" képzést, mert ilyen alapokkal az irreális. De nem, szerintük szakmunkásképzésben egy dupla órában meg tudom azt tanítani, amit gimiben heti két órában egy fél év alatt. (Még a dallamát se lehet... ;)
Ezt négyszemközt mindenki elismerte eddig, de hivatalosan lelkesedni kell, mint az 50-es években a gyapottermesztésért. Fog az menni, csak akarni kell, elvtársak!
(Jönne még egy hosszabb sirám a központosítás miatt növekvő bürokratikus terhekről, de most kisfiam elzavar a számítógéptől...)

Elijah_Baley 2013.07.22. 15:00:40

@Tihanyi Zsófia: magában tényleg félreérthető a kommentem, kettővel feljebb írtam, bölcsésztanárként végeztem, a kollegáim közül mentek páran a szakmába mindenféle romantikus vágyaktól hajtva, a többiek meg elmentek pénzért akármit csinálni.

sanyix 2013.07.22. 15:06:43

@Pop40: te már ebből sem jöttél ki jól. Aki papírokkal villog, az okos és értelmes ember nem lehet, max nagy arcú ;) (főleg akkor ha magyar intézményben szerzett papírokról van szó)

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 15:09:07

@Csavarhúzós:
A gyengébbek kedvéért: közoktatás-vezetői szakvizsgája az igazgatónak és helyettesének (helyetteseinek) van, mert nekik kötelező. Régen még támogatták a szakvizsga megszerzését, ma már erre kevés az esély, pályázati pénz kellene hozzá. De mikor egyezne bele a főnököd abba, hogy közoktatás-vezetői szakvizsgát tegyél le? Hiszen akkor konkurenciát jelentenél neki! Úgyhogy van szakvizsgázott tanár, de többnyire csak a vezetők meg a szakmailag igényesek, akik még a támogatott időkben szakvizsgáztak.

Tihanyi Zsófia 2013.07.22. 15:11:56

@sanyix:
Finomítsunk: bizonyos típusú magyar papírok igenis érnek valamit, a világon mindenhol!

Elijah_Baley 2013.07.22. 15:17:27

@Tihanyi Zsófia: mint a neve is mutatja, politikai döntések mentén születnek szakmai tervek, mivel a politika egésze nem érdeklődik a képviselt nép érdekei iránt (nyilván, mert az öntudatlan álampolgár amúgy is elmegy négyévente újraszavazni, pedig érvénytelen szavazatot is dobna az urnába), nem hiszem, h pont az oktatáspolitika kéne más legyen.
Vannak személyes, társadalmi meg állami érdekek, ezek ideális esetben azonosak, de a valóságban mindenki mást akar, az ember maximálisan kifejlesztett képességű egyént, a társadalom hatékony együttműködő tagot, az állam pedig engedelmes polgárt.

Tanar 2013.07.22. 15:18:23

@jürgen baromartz: Kedves Jürgen, ami a megbecsültséget illeti:
1. Ezen a pályán is, mint másutt, gyakori, hogy azok a leghangosabbak, akik a kevéssé gondolkodnak. Mi megbecsülnivaló volna egy butaságokat szétkürtölő tanáron? :-((
Az értelmiségi közvélemény - egészen jogosan! - ettől elfordul. (Valamiért nem gyakran jártam a gyerekeim szülői értekezleteire. Ott is gyakran égett az arcom.)
2. A nem értelmiségi közvélemény körében ezen kívül még az is szempont lehet, hogy a tanár - csóró, ami tükrözi a társadalom értékítéletét :-(

Mindezek (már megint) összecsengenek az első kommentemmel. Bocsánat. Nem akarok olyannak látszani, mint Móricka, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe.

sanyix 2013.07.22. 17:56:19

@Tihanyi Zsófia: érni érnek, csak alaptalanul ;) Na jó talán 1 kivételével.

Csavarhúzós 2013.07.22. 21:32:18

@Tihanyi Zsófia: A gyengébbek kedvéért: közoktatás-vezetői szakvizsgája az igazgatónak és helyettesének (helyetteseinek) van, mert nekik kötelező.
>Hát nálunk a tanári 1/3-nak van, volt hogy a felének volt (de már nyugdíjba mentek) Az egyik helyettesnek meg konkrétan nincs is (és nem is akarja megszerezni, mert nem szeret helyettes lenni)

>Régen még támogatták a szakvizsga megszerzését, ma már erre kevés az esély, pályázati pénz kellene hozzá.
-Saját zsebből is megérte, mert a magasabb bér 4-5 év alatt visszahozta a tandíjat.

>De mikor egyezne bele a főnököd abba, hogy közoktatás-vezetői szakvizsgát tegyél le? Hiszen akkor konkurenciát jelentenél neki!
-Nem kell, hogy beleegyezzen, de amúgy ez a konkurencia sem komoly dolog. Nem ez dönt az igazgatóválasztáson, hanem hogy ki kit ismer...

>Úgyhogy van szakvizsgázott tanár, de többnyire csak a vezetők meg a szakmailag igényesek, akik még a támogatott időkben szakvizsgáztak.
-Ismerek olyan szakmailag igényes fizikatanárt (Ericson-díjas) aki évekig próbált fizikából szakvizsgázni. De sosem indult a képzés kellő jelentkező hiányában, mert a tömeg inkább a könnyen elvégezhető közoktatás-vezető szakot választotta. (Így aztán ő is.), Emiatt nem értek egyet azzal, hogy a szakmailag igényes pedagógusok részhalmaza egybeesne a szakvizsgázottak halmazával. Aki szakmailag igényes, az a tanításban használható továbbképzésekre ment: elvégezte ugyanazon a szakon az egyetemet, elavult orosz tudását angolra cserélte, tréning jellegű pedagógiai készségfejlesztő továbbképzéseken vett részt (a projektpedagógiától a mentálhigiénén át a csoportmódszerig). A közoktatás-vezetés egy kémiatanárnak tökéletesen értelmetlen, az a része, ami nem, az pedig elavult - már tőlem kérdezgetik a kvalifikált kollégák a köznevelési törvényt, mert ők még a közoktatásit tanulták.
Létezik persze olyan, hogy valaki szakmailag igényes, ugyanakkor volt lehetősége a szakvizsgára, és azt anyagi érdekből meg is csinálta, tehát nem azt mondom, hogy a szakvizsga kontraszelektál, csak éppen pro sem: nem alkalmas a leendő szakfelügyelők kiválasztására.

blindeye 2013.07.22. 21:37:56

@Tihanyi Zsófia: "A gyengébbek kedvéért: közoktatás-vezetői szakvizsgája az igazgatónak és helyettesének (helyetteseinek) van, mert nekik kötelező. Régen még támogatták a szakvizsga megszerzését, ma már erre kevés az esély, pályázati pénz kellene hozzá. De mikor egyezne bele a főnököd abba, hogy közoktatás-vezetői szakvizsgát tegyél le? Hiszen akkor konkurenciát jelentenél neki! Úgyhogy van szakvizsgázott tanár, de többnyire csak a vezetők meg a szakmailag igényesek, akik még a támogatott időkben szakvizsgáztak."

Asszonynak három szakja van, ebből kettőt még az átkos végén szerzett - azaz azok még érnek is valamit -, a harmadikat később, és van közoktatás-vezetői szakvizsgája is, ennek ellenére csak egy "sima" szakvezető egy gyakorló gimnáziumban. (Igaz, hogy néhány éve már az sincs, akit gyakoroltatna.) Az igazgatójának és az igazgató-helyetteseinek a képzettsége, noch dazu a pedagógiai eredményei az övé nyomába sem érnek, jelen állás szerint azonban a hoffmani rendszerben mégis ők fogják majd minősíteni őt...
süti beállítások módosítása